Ma nem volt túl jó napom.Erről ennyit.
Este kicsit késtem edzésről....a bemelegítés végére sikerült megérkeznem.
Lacival nyomtunk egy három menetes szabályok nélküli küzdelmet, ami elég jól esett mind a testemnek, mind a lelkemnek, de ehhez közrejátszott az is, hogy Laci alacsonyabb nálam egy fejjel és könnyebb tíz kilóval és akkor született amikor én levizsgáztam első danra. Szóval az életem nem forgott veszélyben, de szeretek vele ilyen formán bunyózni...persze érzéssel..Fejlődik Laci is és én is rajta próbálom ki a trükkjeimet...de szerintem ebben semmi kivetni való nincs...addig amíg ez mindkét fél megelégedésére történik:)
Aztán volt még egy kis nyújtás a nem túl nagy létszámú résztvevőnek, ezalatt én eljártam két tanuló formát (Taeguk7 és Taeguk8 ) és az első öt mester formagyakorlatot. (Koryo, Kumgang,Taebek,Pyongwon, Shipjin).
Egy régebbi formagyakorlat VB promója...hátha beleszeret más is rajtam kivűl...:-)
A maradék időben pedig a formagyakorlat versenyeken indulókkal foglalkoztam egy jó 40 percen keresztül...és mit ad Isten...csak és kizárólag alap bázis technikákat gyakoroltunk. Nem nagy szériákat, viszont azokat teljes erővel. Szerintem ők nagyon utálták, én viszont így láttam meg mik a fő hibák és kinek mit kell javítani a későbbiekben.
Kettlebell ma nem volt...és a farizmom még mindig nagyon meg van húzódva...:(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése