Korábban már írtam ,hogy nem vagyok a legjobb formában az utóbbi napokban, családi okok miatt...:(
A mai angyalföldi utcabálon, ahol fellépőként voltunk hivatalosak a BHSE Taekwondo klub színeiben, azonban flottul kellett volna, hogy menjen minden, de itt sem volt sima az ügy.
Kb két órával a bemutató előtt derült ki, hogy a bemutatón eltörendő deszkák mégse állnak rendelkezésünkre, a tervezettel ellentétben...Szóval villámgyorsan kellett valamit tennem, ami már-már a csodával határos, hogy ne maradjon ki a bemutató egyik leglátványosabb része. Köszönet Patakfalvy Miklósnak a Magyar Taekwondo Szövetség elnökének és Somogyi Zoli kollégámnak, az utolsó utáni pillanatban sikerült beszerezni a szükséges deszka mennyiséget.
A bemutatón a karatésok majd a honvéd judósai illetve a vasas bírkózói után léptünk színpadra.
A csapat tagjai: Balog Dóra 3.dan a magyar formacsapat válogatott tagja, Dira Árpád 3.dan, a kadett válogatott edzője, Szilágyi Szabolcs 2.dan valamint jómagam voltunk.
A program röviden: Bázis technikák (kéz illetve lábtechnikai kombinációk), Formagyakorlat (Taebek Poomsae) illetve a formagyakorlat értelmezése, formai küzdelem, amibe belecsempésztünk néhány önvédelmi elemet, pontkesztyűre verseny technikák illetve kombinációk, Chonkwon Poomsae (mester formagyakorlat-6.dan), páros küzdő gyakorlatok illetve küzdelem, kardhegyről alma lerúgása ugró forduló illetve bekötött szemmel forduló sarok rúgással, hárma törés alaprúgásokkal, egy felugrásból három célpont törése ugró egyenes-egyenes és köríves rúgással, három célpont törése kispárgázó + köríves rúgással illetve erő törés négy deszkára forduló hátsó rúgással.
Úgy gondolom a közönségnek igencsak tetszett a show, részint a kapott taps mennyisége, másrészt pedig a bemutató utáni igen széles érdeklődés és gratulációkból levonható érzések alapján...:)
Fénykép illetve film felvétel remélhetőleg a későbbiekben látható lesz.
Holnaptól azt hiszem ismét a kezeimbe veszem a belleket is, nehogy beporosodjanak, illetve azért mert már hiányzik a velük való gyakorlás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése